Braun Barna

Hello! Sok mindennel foglalkozom a színháztól a programszervezésen keresztül a sárkányhajózásig, egy időben még cikkeket is írtam, ezért is van itt is ennyi minden. Érdeklődésem eléggé szerteágazó, ebből fakadóan a munkáim is színesek. Az ötleteimből jut neked is! Ha gondolod dolgozzunk együtt! 😉

Dolgozzunk együtt!

futó projektek:

wordpress, fénytechnika, szövegírás, kampánymenedzsment, rendezvényszervezés, közönségszervezés, produkciós menedzsment, photoshop, , reklámtervezés, social media, tanácsadás, weblapkészítés

színház

Régóta foglalkozom színházzal. Munkáim nagyobb része ma is az általam társalapított intézményekhez, társulatokhoz, előadásokhoz kötődik, illetve van 3 futó előadás, amelyet én írtam.

"A darab görbe tükröt mutat, és nagyon jól láttatja ezt a különösen a fiatalokat beszippantó világot."

Az Influencerről
"A szórakoztató előadás mélyén tehát félelem és melankólia ül, és a legtöbb, amit ebben a környezetben tehet, hogy bevallja saját jelenlétét. Ezek az arányok pedig hűen tükrözik azt, amit magyar valóságnak hívhatunk. Így, különírva, valóban. "

A Folyóügyről
"Az előadást jó szívvel ajánlom már fiatal felnőtt kortól. Ám akkor leled meg legnagyobb örömödet az Óvóhely előadásában, ha nem kevés fekete humorral és hatalmas adag groteszk látásmóddal áldott meg a sors. Vagy ha csak szeretsz egy jót (kínodban?) nevetni."

A Hogyan legyünk boldogtalanokról?
"Kezdő-, vég- és támpont nélkül hagyva a közönséget, egyfajta sajátos ritmusban beszéltek szerelemről, éjszakai buszokról, kifestőkönyvekről, hajszárításokról, tejfölös pohárról és húspultról.""

A színes kis kozmoszokról

Partnreim voltak:

referenciák

Dolgoztam már sajtósként, vittem színházak, társulatok, művészeti egyesületek kommunikációját, social media menedzsmentjét - egy személyes ügynökségként ma is magam gyártom partnereim grafikai anyagait, webes megoldásait, vizuális és szöveges tartalmait. Íme a referenciáim.

Weblapok

Kinek a pap, kinek a papné, nekem a WordPress. Mióta elindult ezt használom csináltam már belőle mindent.
HA NEKED IS KELL EGY, SZÓLJ!

Plakátok, szórók

Nyomdában nőttem fel, előbb rajzoltam CorelDraw-ban mint kézzel.
MUTASD A PLAKÁTJAIDAT!

Szövegírás

A reklámszövegeken túl drámákat is írok egyébként. 😉
ELADÓS SZÖVEGEK

Social Media

Kezelek pár Facebook meg Insta felületet.
KLIKK IDE

a sajtóban rólam / velem

Néha van úgy, hogy a dolgaimról beszámol a sajtó, vagy megkérdeznek ezzel-azzal kapcsolatan, de olyan is szokott lenni hogy én írok ezt-azt, amit leközölnek. Ezek vannak itt.

Interjú

A magyar kultúráról
Népszava 2021 február

videó

Az Óvóhelyről
#várunkvissza kampány

kritika

Az Influencerről
Pont Magazin 2020

TV

A Babits Színházról
Bónum Televízió 2018

    Hogyan szólíthatlak?

    Hova írhatok?

    Miben lehetek a hasznodra?


    Keress meg, ha

    honlapot szeretnél, a produkciódhoz kellek, photoshopos feladatod van, szóróanyagot szeretnél,

    dolgozzunk együtt!

    +36-20-595-12-17 // braunbarna@gmail.com